2011. február 2., szerda

Illetékességi szabályok


Illetékességi szabályok

  • Az illetékesség fogalma: megmutatja, hogy az azonos hatáskörrel rendelkező bíróságok közül mely az az egy, amelyik az adott ügyben jogosult és köteles eljárni
  • Az eljárásra az a bíróság az illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették
  • Ha a bűncselekmény több bíróság illetékességi területén követték el, vagy a bűncselekmény helye nem állapítható meg, az azonos hatáskörű bíróságok közül az jár el, amely az ügyben korábban intézkedett (megelőzés elve)
  • Az a bíróság is illetékes az eljárásra, amelynek a területén a terhelt lakik, ha az ügyész vagy a magánvádló ott emel vádat
  • Az országhatáron belül elkövetett bűncselekmény elbírálására, az a bíróság illetékes, melynek a területén a terhelt lakik, vagy tartózkodik, ennek hiányában pedig az a bíróság, amelynek a területén fogva van tartva (ha a bűncselekményt HUN-on kívül követte el, és az eljárást a távollétében folytatják, az a bíróság illetékes, amelynek a területén a terhelt utoljára lakott, vagy tartózkodott

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése